Idén is megnyílik az Élvonal kiválósági program, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított hárommilliárd forint keretösszegre 2022. április 28-ig pályázhatnak ígéretes projektjeikkel a tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára bejelentette: újra itt az Élvonal program, idén is hárommilliárd forintra pályázhatnak a legkiválóbb kutatók. Hozzátette: a nyertes pályázók öt éven át összesen akár 350 millió forintnyi állami támogatással végezhetik versenyképes felfedező kutatásaikat Magyarországon.

Pályázati feltételek

Az ITM közleménye szerint a konstrukcióban azok a pályázók indulhatnak eséllyel, akik az elmúlt tíz évben nemzetközileg is elismert, kimagasló tudományos eredményeket értek el, és kutatási tervük alapján a következő időszakban is képesek lesznek hasonló teljesítményt nyújtani. Éppen ezért a pályázati feltételek között hangsúlyosan szerepelnek a korábbi nemzetközi megméretéseken – elsősorban az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain elért eredmények.

Schanda Tamás kiemelte: ’azon dolgozunk, hogy 2030-ra Magyarország a tudomány, a technológia és az innováció területén is Európa élvonalába kerüljön. Ennek egyik fontos eszköze az Élvonal program, amely hazai és külföldi kutatók számára kínál támogatást ahhoz, hogy tudományos áttöréssel kecsegtető, magas színvonalú alapkutatási projektjüket magyar kutatóintézetekben valósítsák meg”.

Emelkedik az elnyerhető támogatás összege

Az előző évi kiíráshoz képest jelentősen emelkedik az elnyerhető támogatás összege. A kutatók a korábbi 60 millió helyett már évi 70 millió forintra pályázhatnak, ami a maximális 5 éves időszakra 350 millió forintnyi finanszírozást jelent. A kimagasló hazai támogatás célja, hogy belátható időn belül további elismerésekhez, újabb jelentős nemzetközi pályázati sikerekhez segítse hozzá a nyerteseket. “Az Élvonal programot 2018 óta négyszer hirdettük meg, jelenleg 40 folyamatban lévő projekt részesül támogatásban. Az eddigi nyertesek a lehető legváltozatosabb tudományterületeket képviselik, matematikai, idegtudományi és fizikai témák éppúgy megtalálhatók közöttük, mint ökológiai, csillagászati vagy nyelvészeti kutatások. Az idei kiíráson sincs tematikus megkötés, ahogy az elmúlt évek tapasztalatai mutatják, bármilyen alapkutatási témának esélye lehet a sikerre” – tette hozzá Schanda Tamás.

Borítókép: Envato Elements, forrás: ITM